Víz, helyzet

0 hozzászólás

A 2023 januári csapadék évszázados (országos) rekord. Itt is. Pontosan tizenháromszor annyi (65 mm) eső(!) esett, mint tavaly januárban (5 mm). Ez azért is nagyon jó hír, mert egyrészt már a harmadik egymást követő hónap zárult csapadék többlettel, másrészt a téli hónapokban alig van párolgás és nincs növényi felhasználás, így majdnem az egész a talaj víztartalékát táplálja. Erre azért van nagyon nagy szükség, mert sajnos az elmúlt négy évben az említett három hónappal szemben legalább harminc áll, amikor nagyon komoly volt a csapadékhiány, a Homokhátságon még mindig szárazak a kutak.

Ez egyébként nem helyi sajátosság, a Geophysical Research Letters folyóiratban megjelent egy tanulmány, ami szerint Európa a szárazság miatt már alig rendelkezik talajvízzel. Ezzel együtt ha itt nem lesz rendkívül száraz és/vagy fagyos a következő időszak, van esély egy „normális” tavaszra, amire évek óta nem volt példa.

Kút-történet. Klímatörténet?

A tanyánkon lévő ásott kút elmúlt 60 éves, mélysége (kb. 3,5 m) több, mint 40 évig elég volt a biztonságos vízellátáshoz.  Először 2003-ban száradt ki, majd 2007-ben és 2008-ban 1-1 hónapra, 2009-ben és 2020-ban félévre, 2021-ben 7 hónapra, majd 2022 volt az első év, amikor egész évben száraz volt. Hatvan év „adatsora” statisztikailag már elég hosszú ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le belőle, különösen azért is, mert jól korrelál a hőmérsékleti adatokkal.

Aki a természethez közel él, látja a változást, önmagában nem a változás a baj, hanem annak iránya és mértéke. Több ökológus szerint sem képes a legtöbb tájtípus, élőhely a radikális változásokhoz alkalmazkodni, emberi léptékkel mérve. A hangsúly ez utóbbin van. Az ökoszisztéma, amelyben szüleink, nagyszüleink éltek már a múlté. Vele együtt az az élet(forma és minőség) is, amit az nyújtott, bár ez utóbbi nem mindenki számára nyilvánvaló, látható.

  • https://hu-hu.facebook.com/gobortanya/

Nincs okunk az optimizmusra. Nincs időnk. Kevés jó irányba futó folyamatot látni. Nem csak a klímaváltozásról van szó, óriási a probléma a hulladékgazdálkodásban is – nem tudok olyan szénát kaszáltatni a nemzeti parkban, amiben ne lenne műanyag hulladék – és tulajdonképpen a klímaváltozás is hulladékgazdálkodási gyökerű.

Sokan remélik a megoldást a mérnököktől, tudósoktól… Nem vitatom el tőlük a jó szándékot, de vegyük észre, hogy ez egyrészt egy kényelmes álláspont – nem lehet eléggé hangsúlyozni az egyén felelősségét -, másrészt nem ők „mozgatják a szálakat”, akik igazán sokat tehetnének, nem veszik komolyan a problémákat.

Amíg én sajnálok kidobni egy tejfölös vödröt, mert még ezerszer és ezer célra felhasználható, addig Brazíliában elsüllyesztenek egy teljes repülőgép-hordozó anyahajót, mert nem éri meg szétszedni… 50 éve „klímakonferenciázik” az emberiség, ebben az időszakban kb. 90 %-kal nőtt a CO2 kibocsátás és tavaly újabb rekordot döntött (az üteme és a mértéke is!).  A COVID miatti átmeneti csökkenés után teljes a visszarendeződés.

  • https://hu-hu.facebook.com/gobortanya/

https://www.met.hu/omsz/OMSZ_hirek/index.php?id=3270

https://www.met.hu/omsz/OMSZ_hirek/index.php?id=3266&hir=2022:_a_harmadik_legmelegebb_ev

https://www.cbc.ca/news/world/brazil-aircraft-carrier-sinking-environmental-concerns-1.6737379

https://ourworldindata.org/co2-emissions

Hasonló bejegyzések