Víz, helyzet



0 hozzászólás

A 2023 januári csapadék évszázados (országos) rekord. Itt is. Pontosan tizenháromszor annyi (65 mm) eső(!) esett, mint tavaly januárban (5 mm). Ez azért is nagyon jó hír, mert egyrészt már a harmadik egymást követő hónap zárult csapadék többlettel, másrészt a téli hónapokban alig van párolgás és nincs növényi felhasználás, így majdnem az egész a talaj víztartalékát táplálja. Erre azért van nagyon nagy szükség, mert sajnos az elmúlt négy évben az említett három hónappal szemben legalább harminc áll, amikor nagyon komoly volt a csapadékhiány, a Homokhátságon még mindig szárazak a kutak.

Ez egyébként nem helyi sajátosság, a Geophysical Research Letters folyóiratban megjelent egy tanulmány, ami szerint Európa a szárazság miatt már alig rendelkezik talajvízzel. Ezzel együtt ha itt nem lesz rendkívül száraz és/vagy fagyos a következő időszak, van esély egy „normális” tavaszra, amire évek óta nem volt példa.

Kút-történet. Klímatörténet?

A tanyánkon lévő ásott kút elmúlt 60 éves, mélysége (kb. 3,5 m) több, mint 40 évig elég volt a biztonságos vízellátáshoz. Először 2003-ban száradt ki, majd 2007-ben és 2008-ban 1-1 hónapra, 2009-ben és 2020-ban félévre, 2021-ben 7 hónapra, majd 2022 volt az első év, amikor egész évben száraz volt. Hatvan év „adatsora” statisztikailag már elég hosszú ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le belőle, különösen azért is, mert jól korrelál a hőmérsékleti adatokkal.

Aki a természethez közel él, látja a változást, önmagában nem a változás a baj, hanem annak iránya és mértéke. Több ökológus szerint sem képes a legtöbb tájtípus, élőhely a radikális változásokhoz alkalmazkodni, emberi léptékkel mérve. A hangsúly ez utóbbin van. Az ökoszisztéma, amelyben szüleink, nagyszüleink éltek már a múlté. Vele együtt az az élet(forma és minőség) is, amit az nyújtott, bár ez utóbbi nem mindenki számára nyilvánvaló, látható.

Nincs okunk az optimizmusra. Nincs időnk. Kevés jó irányba futó folyamatot látni. Nem csak a klímaváltozásról van szó, óriási a probléma a hulladékgazdálkodásban is – nem tudok olyan szénát kaszáltatni a nemzeti parkban, amiben ne lenne műanyag hulladék – és tulajdonképpen a klímaváltozás is hulladékgazdálkodási gyökerű.

Sokan remélik a megoldást a mérnököktől, tudósoktól… Nem vitatom el tőlük a jó szándékot, de vegyük észre, hogy ez egyrészt egy kényelmes álláspont – nem lehet eléggé hangsúlyozni az egyén felelősségét -, másrészt nem ők „mozgatják a szálakat”, akik igazán sokat tehetnének, nem veszik komolyan a problémákat.

Amíg én sajnálok kidobni egy tejfölös vödröt, mert még ezerszer és ezer célra felhasználható, addig Brazíliában elsüllyesztenek egy teljes repülőgép-hordozó anyahajót, mert nem éri meg szétszedni… 50 éve „klímakonferenciázik” az emberiség, ebben az időszakban kb. 90 %-kal nőtt a CO₂ kibocsátás és tavaly újabb rekordot döntött (az üteme és a mértéke is!). A COVID miatti átmeneti csökkenés után teljes a visszarendeződés.