Hogyan kerül a vízi bivaly a sivatagba?

Erről az a „történet” jut eszembe, amikor egy idős kárpátaljai bácsit minősítenek világcsavargónak azért, mert már vagy a hatodik országban él, miközben soha el sem hagyta a szülőfaluját.

Az alábbi sorokat 2021-ben írtam, a címet akkor még kérdőjellel, ma már az nyugodtan elhagyható:

Haldokló Homokhátság ­- Környezeti katasztrófa a Kiskunságon?

A tavasz az újjászületés, a fejlődés, a természet ébredésének időszaka. Nálunk – a Kiskunságon – már sajnos évek óta nem. Sokkal inkább az életben maradásért folytatott rendkívüli küzdelem, szerencsétlen esetben a pusztulás időszaka, évről-évre R. Carson „Néma tavasz” könyvének bevezető sorai jutnak eszembe. Eddig az volt a szárazság jele, ha a gólyahír, réti boglárka, kosborok helyett pitypangféléktől volt sárga a rét, az idén már ez utóbbi is alig volt látható… a növényekkel az állatvilág is eltűnőben van, békák, hüllők, rovarok hiányában a madarak is továbbállnak vagy éhen halnak. Az évek óta visszatérő rendkívüli tavaszi aszály – amikor az elvetett magoknak ki kellene kelniük – rendkívüli fagyokkal társul, ez utóbbi nem csak a termést, hanem az érzékenyebb fákat is halálra ítéli.

Azóta átéltünk két olyan évet (2022 és 2024), amikor évszázados aszályról szóltak a hírek. Az utóbbiról mondjuk kevésbé, mert az már nem volt akkora „hírértékű” 2022 után, pedig 2024 (12,91°C országos évi középhőmérséklet, a valaha mért legmagasabb) több, mint egy fokkal melegebb év volt, mint 2022, 10%-os csapadéktöbblet mellett. Az egykori, évszázadok óta létező vizes ökoszisztéma pusztulása folyamatos, nincs regeneráció sem a talajvizet, sem a növény- és állatvilágot illetően. Sőt, az egykori vízhatású talajok pl. a réti talaj (a vízhatás hiányában) sok helyen homoktalajjá váltak, néhány év alatt.

A Kiskunság egy hazai viszonylatban is érzékeny terület, azt nem tudhatjuk, hogy pl. a talajvíz és a csapadék csökkenése vagy a hőmérséklet emelkedése mennyire lineáris folyamat, de figyelni már csak azért is érdemes rá, mert az itt látható változások jellemzőek lehetnek a jövőben az egész Alföldre. Mondhatnánk azt is, hogy a Homokhátság az ország bánya kanárija, ha gond van vele, akkor ideje menekülni… Vagy megoldásokat keresni.

A Homokhátság évszázadokig az „ezer tó országa volt”. Tanyánk közeli és tágabb környezetében már az első katonai felmérés (1782-85) is tavakat jelöl (https://maps.arcanum.com/hu/map/firstsurvey-hungary) csakúgy, mint a 100 évvel későbbi 3. katonai felmérés. A változatos, vizes élőhelyekkel tagolt ökoszisztéma sokáig közel változatlan formában biztosította a tájban élő ember létfeltételeit.

Ez a helyzet nagyjából egy emberöltővel ezelőtt kezdett megváltozni, majd az ezredforduló körül felgyorsulni, az utóbbi őt évben pedig annyit változott, mint a megelőző ötvenben.

Az alábbi térkép és a két diagram a gombra kattintva elérhetőek nagyobb formátumban (nagyítható pdf-ként).

The post Sivatagi vízibivaly appeared first on Góbor-tanya.

Egy háztartás energiafogyasztásának kb. 80%-a fűtésre (hőenergia) megy el (hűtés-fűtés 70%, melegvíz előállítás 10%). Érdemi áttörést ezeken a területeken kell elérni, valamint általános jelleggel csökkenteni kell az energiafogyasztást (takarékosság, hőszigetelés, hatékonyság növelés…). 

Hőenergia. A fűtés biomassza (fa) alapú, a helyi erőforrásokat figyelembe véve. Fontos megjegyezni, hogy nem a fa, hanem az erdő megújuló (energia)forrás. 1-2 ha erdő/faültetvény (kortól és fajtától függően) képes egy családot, háztartást tűzifával ellátni, az erdő mással is, de igazi erdő ma már alig van Magyarországon. Egy erdélyi mondás szerint (vagy Wass Albertnál olvastam? – vagy mindkettő) akinek erdeje van, mindene van. Sajnos ma már Erdélyben is végnapjaikat élik az erdők, nem véletlen mennek a medvék a városba…

A fűtés eszköze (5 éve) egyrészt egy közepes méretű tömegkályha: egy rendkívül hatékony, nagy tömegű, fatüzelésű fűtési lehetőség, nagy hőtároló képességgel és lassú hő leadással, másrészt egy tégla tűzhely: fatüzelésű főzési, sütési, fűtési lehetőség nagy hőtároló képességgel (nagy tömeg) és gyors hő leadással a tűztér fölötti üveg főzőfelület miatt. A kettő jól kiegészíti egymást, a tömegkályha nem alkalmas gyors fűtésre, lassan, egyenletesen melegít, a tégla tűzhely ellenben a mindenki által ismert takaréktűzhely hatékonyabb, téglából épített változata, megőrizve a gyors fűtési képességet, komolyabb tűztérrel és hőtároló kapacitással. Az elektromos áram alapú fűtés kiegészítő jelentőségű.

Elektromos energia. Ha az ember szeretné csökkenteni kiszolgáltatottságát, fontos neki a kiszámíthatóság, az energetikai autonómia, akár le is válhat az elektromos hálózatról. Nálunk – a helyi sajátosságokat, a napsütéses órák magas számát figyelembe véve – ennek legegyszerűbb eszköze a hálózatra kötött napelemes áramtermelés. A 4,5 kW beépített teljesítmény, a tapasztalatok (2 év) alapján 5300 kWh éves termelésre képes. A fogyasztási maximum télen, a fűtés (kiegészítő jelentőségű) miatt, a termelési maximum nyáron a nagyobb beesési szög és a napfénytartam miatt van. Egyelőre a termelés meghaladja a fogyasztást.

The post ENERGIAGAZDÁLKODÁS appeared first on Góbor-tanya.

A 2023 januári csapadék évszázados (országos) rekord. Itt is. Pontosan tizenháromszor annyi (65 mm) eső(!) esett, mint tavaly januárban (5 mm). Ez azért is nagyon jó hír, mert egyrészt már a harmadik egymást követő hónap zárult csapadék többlettel, másrészt a téli hónapokban alig van párolgás és nincs növényi felhasználás, így majdnem az egész a talaj víztartalékát táplálja. Erre azért van nagyon nagy szükség, mert sajnos az elmúlt négy évben az említett három hónappal szemben legalább harminc áll, amikor nagyon komoly volt a csapadékhiány, a Homokhátságon még mindig szárazak a kutak.

Ez egyébként nem helyi sajátosság, a Geophysical Research Letters folyóiratban megjelent egy tanulmány, ami szerint Európa a szárazság miatt már alig rendelkezik talajvízzel. Ezzel együtt ha itt nem lesz rendkívül száraz és/vagy fagyos a következő időszak, van esély egy „normális” tavaszra, amire évek óta nem volt példa.

Kút-történet. Klímatörténet?

A tanyánkon lévő ásott kút elmúlt 60 éves, mélysége (kb. 3,5 m) több, mint 40 évig elég volt a biztonságos vízellátáshoz.  Először 2003-ban száradt ki, majd 2007-ben és 2008-ban 1-1 hónapra, 2009-ben és 2020-ban félévre, 2021-ben 7 hónapra, majd 2022 volt az első év, amikor egész évben száraz volt. Hatvan év „adatsora” statisztikailag már elég hosszú ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le belőle, különösen azért is, mert jól korrelál a hőmérsékleti adatokkal.

Aki a természethez közel él, látja a változást, önmagában nem a változás a baj, hanem annak iránya és mértéke. Több ökológus szerint sem képes a legtöbb tájtípus, élőhely a radikális változásokhoz alkalmazkodni, emberi léptékkel mérve. A hangsúly ez utóbbin van. Az ökoszisztéma, amelyben szüleink, nagyszüleink éltek már a múlté. Vele együtt az az élet(forma és minőség) is, amit az nyújtott, bár ez utóbbi nem mindenki számára nyilvánvaló, látható.

Nincs okunk az optimizmusra. Nincs időnk. Kevés jó irányba futó folyamatot látni. Nem csak a klímaváltozásról van szó, óriási a probléma a hulladékgazdálkodásban is – nem tudok olyan szénát kaszáltatni a nemzeti parkban, amiben ne lenne műanyag hulladék – és tulajdonképpen a klímaváltozás is hulladékgazdálkodási gyökerű.

Sokan remélik a megoldást a mérnököktől, tudósoktól… Nem vitatom el tőlük a jó szándékot, de vegyük észre, hogy ez egyrészt egy kényelmes álláspont – nem lehet eléggé hangsúlyozni az egyén felelősségét -, másrészt nem ők „mozgatják a szálakat”, akik igazán sokat tehetnének, nem veszik komolyan a problémákat.

Amíg én sajnálok kidobni egy tejfölös vödröt, mert még ezerszer és ezer célra felhasználható, addig Brazíliában elsüllyesztenek egy teljes repülőgép-hordozó anyahajót, mert nem éri meg szétszedni… 50 éve „klímakonferenciázik” az emberiség, ebben az időszakban kb. 90 %-kal nőtt a CO₂ kibocsátás és tavaly újabb rekordot döntött (az üteme és a mértéke is!).  A COVID miatti átmeneti csökkenés után teljes a visszarendeződés.

https://www.met.hu/omsz/OMSZ_hirek/index.php?id=3270

https://www.met.hu/omsz/OMSZ_hirek/index.php?id=3266&hir=2022:_a_harmadik_legmelegebb_ev

https://www.cbc.ca/news/world/brazil-aircraft-carrier-sinking-environmental-concerns-1.6737379

https://ourworldindata.org/co2-emissions

The post Víz, helyzet appeared first on Góbor-tanya.

The post Meatrix appeared first on Góbor-tanya.

Az éppen lábra állt pici boci (néhány órával a születése után) miután jóllakott, első dolga, hogy elbújjon valami biztonságosnak vélt helyre, magas fűbe, bokorba, nádasba… (gondolom eredendően a ragadozók miatt) ez akkor vicces, amikor a karámban megkeresi azt a három darab kb. 20 cm-es fűszálat és megpróbál jól elrejtőzni… Ebben a korban még az anyukája nagyon figyel rá, nem távolodik el tőle messzire, szinte állandóan szemmel tartja, óvja, védi. Kb. kétéves korukig nagyon erős a kapcsolat tehén és a borja között, egy jó tehén gyakran egy éven is túl szoptatja az akkor már 200 kg körüli borját (intenzív körülmények között legkésőbb négyhetes korban elválasztják őket). A kettőjük „kommunikációja” viszont már tanult viselkedés, nincs állandóan „all inclusive” ellátás, a mama jelez, a bocika felugrik és már lehet is pocakot tömni… Ezt (a hívójelet) néhány hét alatt tanulja meg. A komikus jelenetek akkor adódnak, amikor ugye a kisboci még nem tanulta meg ezt a kódot, evés után jól elbújik, rendszerint elalszik és sokszor előfordul, hogy bizony a mama sem tudja pontosan, hogy hová is bújt a picurka, és ilyenkor hiába is bőg neki, nincs válasz… Na ekkor van aztán a nagy gubanc, a gulya, amihez tartoznak gondol egyet és mondjuk elvonul a legelőről, bejön inni a karámba, a mamában munkál a csordához tartozás ösztöne, ugyanakkor a borját sem hagyná el a világért sem, így aztán kétségbeesett rohangálás és bőgés kezdődik a gulya és a boci vélt tartózkodási helye között, ami idővel szinte őrjöngéssé fajul… a szívszorító jelent sokszor csak a gazdi segítségével ér véget.

A minap egy igazi közösség tagja lettem. Mivel naponta több órát töltök a bivalyok között, külön-külön, mindegyikre figyelmet fordítva, az egyik kisboci néhány napja megvonta a mérleget és „bivallyá fogadott”: legelés után a nyári melegben ők egy szolid pancsolással szokták múlatni az időt (ilyenkor meglehetősen irigy vagyok), én meg beballagok a karámba friss vizet engedni nekik… egy ilyen alkalommal, amikor épp indultam befelé, otthagyva őket, a pici utánam futott és bőgött (hívó, figyelmeztető hang), hogy „Állj, hová mész? Tudod, hogy nem szabad elkóborolni, elhagyni a többieket, veszélyesen eltávolodni a csordától!”. Azóta ezt minden nap aggódó hangon megteszi… Szívszorító, tiszta „Jégkorszak”, már aki látta 🙂

Érdekes, hogy milyen erős ez a közösséghez tartozás bennük, szinte a legerősebb ösztön, ha jó szóval illetem, nem vagyok etológus. Pl. amikor született egy szürkemarha kisboci  és az anyjával már kint volt a legelőn, ők rendszerint nagyobb távolságot tartottak a bivalyoktól, de amikor már a kisboci ezt veszélyesen nagynak ítélte, akkor rendszeresen az anyja helyett a bivalyokat választotta (többség – biztonság) és odaszaladt hozzájuk az anyját hátrahagyva. Ez valahol nagyon mélyen, régről maradhatott a génjeiben, hiszen valószínűleg arról van szó, hogy éhezni akár napokig is lehet a pusztán/szavannán/prérin/sztyeppén/pampán (több most nem jut eszembe)… de egyedül maradni… az a biztos pusztulás, hiszen a ragadozók rögtön elkapják…

The post Újszülött bivaly bocik appeared first on Góbor-tanya.

Valahol ott kezdeném, hogy kb. 20 évvel ezelőtt egy tanárom azt mondta, hogy a városi ember (ma a Föld népességének többsége városokban él) úgy találkozik a talajjal, hogy az egy olyan valami, amit le kell törölni a cipője talpáról. Hát ide jutottunk, és azóta, finoman fogalmazva sem javult a helyzet. A talaj pedig egy olyan dolog, ami pl. a kukoricát tekintve egy magból akár ezret is csinál, ami még közgazdász szemmel is jó arány. A ma közforgalomban kapható zöldségek és gyümölcsök gyenge minősége (lásd pl. Márai Géza kutatásait a beltartalom drasztikus visszaeséséről, nem ritka az 50-80%-os csökkenés) legnagyobb részt a talajpusztulásnak „köszönhető”. Egyes talajtanosok szerint a talaj hamarabb el fog fogyni, mint a kőolaj vagy a földgáz. Nagyon nem elmerülve a témában, a talaj pusztulását az intenzív mezőgazdaság okozza, egyrészt fizikailag pusztítja, másrészt kémiailag mérgezi.  Visszakanyarodva hozzánk, a mi területünkön sosem volt intenzív mezőgazdaság a táj mozaikossága miatt, így a környezet aránylag tisztának tekinthető. Az az ember, aki a saját termékeit fogyasztja és a saját „talaján” él, a tájban élő ember, nyilvánvalóan felelősen gazdálkodik, nem pusztítja, szennyezi, mérgezi a létfeltételeit. Ha mi folyamatosan elveszünk a talajtól (termelünk), akkor a „veszteséget” valahogy folyamatosan pótolni is kell, leginkább szerves anyagokkal. Növénytermesztés és állattartás nem létezhetnek egymás nélkül és mivel ma alig van a kettő között kapcsolat, így egyik sem működik normálisan. Nálunk ezt sikerült rendszerszerűen összekapcsolni, az állattartásból keletkező szerves trágya bekerül a kertbe, gyümölcsösbe, az itt termett növények egy része visszakerül takarmányként az állatokhoz.

Sajnos a növények „nemesítése” elkanyarodott egy olyan irányba, ami leginkább a kereskedelem érdekeit szolgálja és nem a vásárlókét. Döntően ebből fakad, hogy eltűntek a termelésből a tájfajták (nem „csak” a biodiverzitás csökken drasztikusan, hanem az agrobiodiverzitás is: FAO – az elmúlt 100 évben eltűnt a fajták 75%-a) és ezért van szükség a nagymértékű „vegyi támogatásra”. Kisarkítva a dolgot, a növénynemesítés eljutott arra a fokra, hogy vegyipari háttér nélkül életképtelen az általánosan termelésbe vont növényeink nagy része. Ismét visszakanyarodva hozzánk, egy másik fontos tényező, hogy érett gyümölcs gyakorlatilag nem kerül kereskedelmi forgalomba, hiszen az nem bírja hetekig a polcon, vagy a több száz vagy ezer kilométeres szállítgatást, valamint az külsőleg ritkán tökéletes, hiszen normál körülmények között egy gyönyörű, érett, vegyszermentes piros almát nem csak az ember tekint tápláléknak. Mi nem is igazán foglalkozunk árutermelő gyümölcsészettel, ami fölösleg terem, azt földolgozzuk vagy a közeli barátok, ismerősök asztalán köt ki. Mellesleg ez a „modell”rendszerszerűen működött több ezer évig. Nem kell nekünk télen szőlőt enni, márciusban paradicsomot és az őszibarack sem véletlen őszi…

Ha valami „konklúzióval” szeretném zárni a föntieket, akkor azt mondhatnám, hogy az egyszerűen nem igaz, hogy a társadalom 1-2%-a képes ellátni a maradékot élelemmel (ugye ezt tanuljuk földrajzórán). Ez csak rövid ideig tűnhetett így, a „vegyi forradalom” idején, amikor azt hitték, hogy az emberi munka helyettesíthető vegyszerekkel, gépekkel, ennek nagyon nagy ára van (környezeti, egészségi). Olyan, hogy „fogyasztói társadalom”, nem létezhet, ez olyan, mintha a szakadékban zuhanó ember azt hinné magáról, hogy tud repülni. Az embereknek (egy jelentős részének) vissza kell térni a természethez, a földhöz, ez az út biztosan zsákutca. Az elfogyasztott élelem és az egészségünk közötti kapcsolat egyértelmű. És hogy kerete is legyen a történetnek, a fönt említett Márai Géza egyre népszerűbb az orvosi konferenciákon…

The post Gazdálkodás a Kiskunsági Nemzeti Parkban appeared first on Góbor-tanya.

Az első napok általában alvással és táplálkozással telnek, a kisbocinak ilyenkor még nem stabil a testtartása (pl. hajlott a háta) és bizonytalan a járása, annyi ereje azért már van, hogy alvásra igyekszik biztonságos helyet, búvóhelyet keresni. A testéhez képest ilyenkor még aránytalanul hosszúak a lábai (az erős láb ugye a túlélés egyik fontos alapfeltétele) ez elég vicces látvány, a fejével alig éri el a talajszintet (még nem kell neki legelni), viszont kiválóan alkalmas a sárban, nádasban, magas fűben való mozgásra.  Az anyjával még nincs igazi kommunikációja (ha lehet egyáltalán annak nevezni), a mama gyakran hívogatja, de ezekre általában nincs válasz, azt még meg kell tanulnia. Csak akkor bőg, ha valami komoly baja van, nagyon éhes, nagyon fázik…

Egyhetes korára már általában megerősödik annyira, hogy stabil a járása, van normális testtartása, érti a mama hívószavát, ha menni vagy enni kell. Elkezd ismerkedni a világgal, a társaival, a gazdival… Ekkorra kibújik alul az első kettő-négy(metsző)foga is (nem szakértőknek: elöl csak alul vannak fogaik), elkezdi nyalogatni, szagolgatni a növényeket. Örömét már képes mozgással kifejezni, futkározik, ugrándozik, bőg… próbálgatja az erejét, próbál játszani, oszlopot, fát lökdösni a fejével…

Egy hónapos korára már kialakul a stabil „kommunikáció” közte és a mamája között, gubanc csak akkor van, ha elalszik és így nem hallja a mamáját, ill. nem válaszol, ekkor ott tud maradni a legelőn egyedül és van nagy riadalom mindkét részről. Ekkorra már elég erősek ahhoz, hogy nagyon élvezzék a stabil mozgást, sprinteket futnak, csapatokba verődnek, „bandáznak”, játszanak, páros lábbal rugdalnak hátrafelé, cikáznak, komolyabb figurák közben azért előfordul egy-két esés… Lassan kinő még két foguk, összesen hat és ezt már tudják is használni, elkezdenek legelészni. Három hónapos korra általában kinő az utolsó két foguk is, összesen nyolc. A tejfogak 2-3 éves koruk között lecserélődnek. A tehenek általában néhány hónappal egy éven túl is szoptatják a borjaikat, akik ekkor már 300 kg fölöttiek, a mamák ritkán haladják meg a 600-at.

 Érdekes, hogy vannak mamák, akik keresztbe szoptatnak (nagylelkű), és bocik, akik szopiznak (élelmes)… jellemző, hogy látványra igazából egyik fél sem tudja megkülönböztetni a másik mamát, bocit, a biztos módszer a szaglás. Ekkorra általában már a gazdival is szoros a kapcsolat, gyakran átnézem a bundájukat az élősködők miatt, vannak egyedek, akiket alig lehet lerázni magamról, általában nagyon hálásak, barátságosak, játékosak. Érdekes dolog a „kurkászás”, amit leginkább a főemlősöknél figyeltek meg, a bivalyokra nem igazán jellemző, viszont, amikor én eltávolítom az élősködőket a kisbocikból, akkor azt ők reflexszerűen próbálják viszonozni, jobb híján a ruházatom rágcsálásával, nyalogatásával. A felnőtt álatok ezt általában szívesen veszik, de passzívan viselkednek. A fejlődésük során az ő személyiségük is változhat, sőt, a hormonháztartással a viselkedésük is (pl. az ellés előtt álló tehenek gyakran feltűnően „bújósak” lesznek). Előfordul, hogy a félős kisboci később levakarhatatlan lesz, az ellenkezőjére viszont még nem volt példa.

The post Bivaly boci született appeared first on Góbor-tanya.